Vállalási feltételek
ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK
Szolgáltató: Márkafüggetlen Autójavító Kft.
Székhelye: 4025 Debrecen, Simonffy utca 4-6 fsz 41.
Telephelyei: 4030 Debrecen, Vágóhíd utca 3/A
(2024.05.01 megelőző időszakban 4030 Debrecen, Mikepércsi út 148.)
- Vállalkozási feltételek
- A megrendelés felvétele során a Vállalkozás képzett szakembere megvizsgálja az igényelt szolgáltatás elvállalásának és teljesíthetőségének lehetőségét, az egyes szolgáltatásokra vonatkozó kötelező jótállásról szóló 249/2004 (VIII. 27.) Korm. rendelet vonatkozó előírásainak figyelembevételével.
- A vállalás feltételeinek elbírálására és a szükséges tájékoztatás megadására illetve a munka elvállalására és átadására a Vállalkozás vevőszolgálati ügyintézője (munkafelvevője) jogosult.
- Amennyiben a megrendelés az adott gépjárműtípusra vonatkozó karbantartási, javítási technológiától vagy a KRESZ előírásaitól eltér és az 1., pontban foglalt, valamint az 5/1990 (IV.12.) KÖHÉM és 6/1990 (IV.12.) KÖHÉM rendeletekben foglaltaknak nem felel meg, a Vállalkozás a munka elvégzését elutasíthatja. A Vállalkozás - a Megrendelő kérésére - szükségmegoldásra vállalkozhat, ha az a gépkocsi üzembiztonságát befolyásoló szerkezeti részeket nem érinti. Ilyen esetben a munkafelvevő a munkalapon rögzíti, hogy a munkát a Megrendelő felelősségére vállalja és arra jótállás nem vonatkozik.
- A garancia és a szavatosság alapján elvállalt gépkocsik kötelező átvizsgálási és javítási munkáira vonatkozó feltételeket a gyár által kibocsátott jótállási füzetben leírtak tartalmazzák.
- A Vállalkozás telephelyén a javítóműhelyre vonatkozó biztonsági előírások miatt gázüzemű gépkocsik javítását NEM VÁLLALJA.
- A jármű átvétele a tulajdonostól
- Amennyiben a Vállalkozás rendelkezik a kért szolgáltatás elvégzéséhez szükséges feltételekkel, akkor a munkafelvevő a Megrendelő által elmondottak szerint a munkalapon feltünteti a hibaleírást, az elvégzendő szolgáltatások körét és mértékét, szükség esetén hiba-felvételezés útján meghatározza a további teendőket.
- A Vállalkozás az 1., pont alapján, a munkalapon írásban közli a Megrendelővel a kért munkák elvégzésének (a munkafelvételkor megállapítható, várható legmagasabb, tájékoztatásul szolgáló) vállalási díját, a szolgáltatás elvégzésének határidejét, valamint rögzíti a km-óra leolvasott állását, a gépkocsin látható karosszéria sérüléseket majd leltárjegyzéket készít (tartozékok, pótkerék, üzemanyagszint stb.). A gépkocsiban hagyott személyes és egyéb vagyontárgyakért a Vállalkozás felelősséget nem vállal!
- A megrendelés alkalmával a Megrendelő köteles közölni nevét és címét, valamint a Vállalkozás részére átadni a gépkocsival együtt annak forgalmi engedélyét, valamint a gépkocsi kulcsait. A munkalap kötelezően tartalmazza egyebek mellett a Megrendelő és a gépkocsi adatait, úgymint: forgalmi rendszám, alvázszám, motorszám, leltárjegyzék adatai, stb.
- A munkalapot a Vállalkozás és a Megrendelő erre feljogosított képviselője egyaránt aláírásával hitelesítheti. Amennyiben a Megrendelő vagy az általa feljogosított képviselő távolság vagy más ok miatt nem tudja a munkalapot aláírásával hitelesíteni úgy írásban/e-mailben jelzi az ajánlatelfogadását. A munkalap egyben Megrendelő nyilatkozat arról, hogy a munkalapon megjelölt gépjárművel kapcsolatos javítási munkálatok megrendelésére saját jogán, vagy a gépjármű tulajdonosának meghatalmazása alapján jogosult. A Megrendelő tudomásul veszi, hogy a fenti nyilatkozat valótlanságából eredő minden kárért a Vállalkozással szemben felelősséggel tartozik. Az Megrendelő elismeri továbbá, hogy a szerviz vállalási feltételeit megismerte, a munkát megrendelte, és annak rendelkezéseit magára nézve kötelezően elfogadja.
- A Megrendelő külön kérésére köteles a Vállalkozás részletes árajánlatot is készíteni. Ha a hiba csak a szükség szerinti szétszerelés után határozható meg, akkor a megbontás utáni részletes árajánlat kidolgozását kell kezdeményezni, a Megrendelőnek ez alapján kell megrendelnie a szükséges munkát. Az árajánlat elfogadása és a javítási munka megrendelése esetén a részletes árajánlat készítés költségeit a javítási munka elkészültekor kell kiegyenlíteni, ebben az esetben a szétszerelés munkadíj tételét a Vállalkozás csak egyszer számítja fel.
- Ha a Megrendelő a gépkocsiját nem hagyja a Vállalkozás telephelyén, azt tovább kívánja üzemeltetni, akkor a Megrendelő részére készített árajánlat 3 naptári napig érvényes. Az említett határidőn belül is megszűnik az árajánlat érvényessége, ha a gépkocsiban a felvételi állapothoz képest változás következik be. /pl. újabb meghibásodás, karambol stb.
- A Vállalkozás az ügyfelek által hozott alkatrészek, anyagok beépítését nem vállalja. Ez alól csak a Szervizvezető adhat írásos felmentést, amennyiben a Megrendelő eredeti számlával bizonyítja az alkatrész, vagy anyag vásárlását. Amennyiben a Megrendelő biztosítja az alkatrészt akkor Vállalkozás a mindenkori vállalási óradíj 80%-kal növelt összegét számolja fel munkadíjként. Ha az alkatrész nem beépíthető (minőségi vagy méretbeli stb.) okokból, az újabb alkatrész beszerzéséig a Vállakozás 15.000 Ft/megkezdett óra állásidőt számol fel!
III. Munkavégzés közben keletkezett változások, a káresetek kezelése
- Ha a szolgáltatások elvállalásakor nem voltak pontosan megállapíthatók a szükséges munkák, akkor a megrendelt munkával közvetlenül összefüggésben lévő feltárt hibákat (pl. megbontás útján, vagy műszeres bevizsgálás útján) a Vállalkozás külön megrendelés nélkül is megjavíthatja, amennyiben a javítás összes költsége nem haladja meg a megrendeléskor megadott árajánlatban szereplő vállalási díj 115%-át, illetve ha ezzel az Ügyfelet kártól óvja meg.
- Ha a munkavégzés során a Vállalkozás olyan előre nem látott hibát fedez fel, mely
a., a megrendelt munkával nincs összefüggésben, függetlenül attól, hogy ez a közlekedésbiztonságot érint-e vagy sem, illetve
b., a felfedezett hiba a megrendelt munkával összefüggésben van ugyan, de a javítás költségei több mint 15%-al túllépik az árajánlatot, köteles a hiba felfedezéséről és az ezzel kapcsolatos többlet költségről a Megrendelőt haladéktalanul értesíteni. Ezt a munkát a Vállalkozás csak külön, lehetőség szerint írásbeli megrendelésre végezheti el, új elkészítési határidő kijelölése mellett.
- A 2/b., pont figyelembevételével a közlekedésbiztonsági szempontból szükséges javítás meg nem rendelése esetén a hibás gépkocsi Megrendelőnek történő átadásakor a Vállalkozás köteles írásban közölni, hogy a gépkocsi a forgalomban nem vehet részt, és ennek tudomásulvételét a Megrendelő az erről szóló nyilatkozat aláírásával köteles igazolni. A hibás gépkocsi elszállításáról a Megrendelő köteles gondoskodni.
- Amennyiben a megrendelt munka elvégzését előre nem látható - a 2., pontban leírtakon kívül - egyéb ok akadályozza, azt Megrendelővel haladéktalanul, de még a vállalási határidő lejárta előtt közölni kell.
- A szolgáltatás közben okozott károkért (pl.: karosszériasérülés, egyéb alkatrészrongálódás, leltárhiány) a Vállalkozás kártérítéssel tartozik. A Vállalkozás gépkocsiparkolója nem zárható, és nem őrzött. Tárolás (nem a munkavégzés!) során a járműben keletkező károkért (rongálás, természeti kár) a Vállalkozó felelősséget nem vállal. A próbaút során bekövetkező károk esetén, a rendőrségi vizsgálat alapján lehet a kárrendezést megkezdeni. A kártérítési igényt a Vállalkozás felé írásban kell bejelenteni a gépkocsi átvételekor. A Vállalkozás utólagos reklamációt nem vesz figyelembe.
- Az elkészült gépkocsi átadása, számlázás
- A Vállalkozás a gépkocsi javításának elkészültével - szóban vagy/írásban - értesíti a Megrendelőt. Amennyiben Megrendelő a jelentéstől számított 8 napon belül a gépkocsit nem veszi át, a Vállalkozás tárolási díj felszámitására jogosult. Ennek mértéke: 3.000. Ft +ÁFA /nap. Amennyiben a Megrendelő vagy megbízottja az ajánlott levélben megküldött készre jelentés ellenére a gépkocsit 6 hónapon belül nem veszi át, a Vállalkozás a javítási és tárolási díj érvényesítése érdekében jogi eljárást kezdeményez.
- A Vállalkozás az elvégzett munkákról és a beépített anyagról az aktuális törvényi szabályok előírásai szerinti számlaformátumot alkalmazva, köteles számlát adni a szolgáltatást igénybevevőnek. A számlán tételesen feltüntetésre kerül a gépkocsi km állása az átadás időpontjában, az elvégzett munka, és árjegyzéki díjtétele, a felhasznált anyagok és alkatrészek tételes felsorolása, értéke, végül a szolgáltatás díjának végösszege.
- A kiadott számla tanúsítja, hogy az elvégzett munka és a felhasznált anyag és alkatrész rendeltetésszerű használatra alkalmas. A felhasznált anyagok minőségtanúsítása nem vonatkozik arra az esetre, amikor az alkatrészt vagy tartozékot a Megrendelő szolgáltatta!
- A Vállalkozásnál az alkalmazott díjtételek a Megrendelő betekintésére, rendelkezésre állnak. A számlán feltüntetett díjtételek a Vállalkozás rezsióra bérei szerint vannak meghatározva. A kiszámlázott díjtételek /munkadíj/ és alkatrészek után felszámított általános forgalmi adót a számlában a Vállalkozás külön feltünteti.
- A javítás során kicserélt alkatrészek a Megrendelő tulajdonát képezik, amennyiben arról írásos utasítást ad a Vállalkozásnak a munkafelvétele alkalmával egy időben. Amennyiben a Megrendelő nem jelzi a kiszerelt alkatrészekre való igényét úgy a szolgáltató Vállalkozás szabadon rendelkezhet vele: megsemmisítheti és hulladék ként kezeli azt. Garanciális elszámolás szerinti javítás esetén pedig Vállalkozás tulajdonát képezik a kiszerelt alkatrészek mivel azt a Gyártók és Importörök és Forgalmazók felé átadási kötelkezetsége van.
- A vállalkozói díj teljes kiegyenlítéséig a Vállalkozás, a részére a Megrendelő tulajdonát képező, bármilyen jogviszonyból eredően átadott dolgokat (megjavított részegység, jármű) visszatarthatja. A Megrendelő tulajdonát képező, a Vállalkozásnak bármely jogcímen átadott dolgokon a Vállalkozásnak a díja erejéig zálogjoga áll fenn a Ptk. 397. § (2) bekezdése alapján.
- Minőségellenőrzés
A szervizbe beérkező gépjármű javításának minősége a fogadástól az elkészítés utáni átadásig a teljes tevékenység folyamán biztosított. A tevékenységet végzők az általuk végzett munkáért és annak minőségéért felelőséget vállalnak. A jármű érkezéskori minőségét, (járműátvétel) és átadás előtti minőséget (visszaadás előtt), valamint a javítás folyamatosságát a szervizvezető, illetve a munkafelvevő ellenőrzi és biztosítja.
- A szolgáltatással szembeni panaszok ügyintézése
1., A szerviz az általa a Ptk. 685. § d) pontja alapján fogyasztónak minősülő Megrendelő tulajdonában levő gépjárműveken végzett szervizmunkákra a 249/2004.(V111. 27.) Kormányrendelet alapján vállal jótállást. A jótállási idő a gépjármű a Megrendelő részére történő átadásával kezdődik, és feltétele a fizetési kötelezettség maradéktalan teljesítése a Vállalkozás felé. A jótállás a beépített munka illetve alkatrész értékéig terjed mely összeg a kibocsátott számla végösszege. Bontásból, illetve a bontásból származó felújított alkatrész, tartozék beépítése esetén, a járművet a Vállalkozás működőképes állapotban köteles átadni, Megrendelő pedig átvenni a gépjárművet. Az ilyen alkatrészre, tartozékra jótállást a Vállalkozás nem vállal.
2., A munkavégzéssel kapcsolatban felmerült minőségi kifogások bejelentését a Megrendelőnek írásban kell megtenni. A Vállalkozás a Megrendelő jótállási igényéről jegyzőkönyvet köteles felvenni, amelyben rögzíti:
- a Megrendelő nevét, címét,
- a Megrendelő által érvényesíteni kívánt igényt,
- az elvégzett javító szolgáltatás megnevezését, díját,
- a jármű átadásának időpontját
- a hiba bejelentésének időpontját
- a hiba leírását,
- a kifogás rendezésének módját
Amennyiben a kifogás rendezésének módja a Megrendelő igényétől eltér, ennek indoklását a jegyzőkönyvben kell feltüntetni. A Vállalkozás a jegyzőkönyv egy példányát köteles a Megrendelőnek átadni.
3., A Megrendelő kérheti:
- a hibásan vagy hiányosan végzett munka kijavítását,
- a kifizetett díj arányos csökkentését, illetve visszafizetését,
- az elvégzett munkával összefüggésben keletkezett hiba díjmentes kijavítását.
4., A hibás teljesítés folytán kijavítandó gépjármű beszállításáról a Megrendelő köteles gondoskodni. A Vállalkozás jótállási kötelezettségének saját telephelyén tesz eleget.
5., A 3., ponttól eltérően kivétel az a szükséghelyzet, amikor a nem megfelelően végzett szolgáltatás következtében a gépkocsi üzemeltetése balesetveszélyessé válik, vagy egyáltalán nem üzemeltethető. A Vállalkozás az esetleges szállítás költségét - a bemutatott számlák jogosságától függően - a Megrendelőnek utólag megtéríti.
6., A szolgáltatás akkor tekinthető hibásnak, ha a Vállalkozás a munkafelvétel során feltárt hibákat és a megrendelt javításokat bizonyítható módon nem, vagy rosszul végezte el, de a munka ellenértékét a számlában felszámítja. Nem tekinthető hibás szolgáltatásnak, ha a Vállalkozás a jármű megbontása során olyan hibát észlel, ami a hibafelvétel alkalmával nem volt megállapítható és a Megrendelő az utólagosan tudomására hozott hiba kijavítását a szolgáltatónál írásban nem rendeli meg.
7., Vállalkozás a Megrendelő minőségi kifogását lehetőleg azonnal, de legkésőbb 15 napon belül köteles megvizsgálni, és ha az alapos, - a jótállásra, illetve a törvényben meghatározott szavatosságra vonatkozó rendelkezéseknek megfelelően -, teljesíteni. Ha a panasztevő a vizsgálatkor jelen kíván lenni, úgy a Vállalkozás számára ezt lehetővé teszi. Amennyiben a reklamáció okát a Megrendelő által elfogadott határidőn belül a Vállalkozás alkatrészhiány miatt megszüntetni nem tudja, úgy arról a megrendelőt tájékoztatja és újabb határidőt ad.
8., Ha a Vállalkozás a minőségi kifogást nem ismeri el, köteles arról a Megrendelőt írásban, az okok pontos megjelölésével tájékoztatni.
9., A kifogás kivizsgálását a Vállalkozás az alábbi módszer szerint végzi:
a., A munkavégzés mennyiben szolgálta a munkavállalásra vonatkozó bizonylatokban (munkalapon) rögzített és a Megrendelő tudomására hozott, vagy az általa kért hiba elhárítását.
b., A jármű megbontása és a javítás során állt-e elő olyan újabb hiba, ami a hibafelvétel során nem jelentkezett és erről a Megrendelő kapott-e tájékoztatást.
c., A számlán feltüntetett javítási műveletek alapján megállapítható-e a Megrendelőnek átadott anyag-felhasználási bizonylatokon szereplő alkatrészek és anyagok szükségessége.
d., A Vállalkozással szemben támasztott jótállási igény az elvégzett munkák mértékében helyes-e.
e., A műszaki beavatkozás eredményeként bekövetkezett-e a működő egységek javulása, és ha a beállítási, működési paraméterek mérhetők, azok mennyiben felelnek meg a gyári, vagy a javítóipari technológiákban meghatározott értékeknek.
f., A jármű rendeltetésszerű üzeme szempontjából lényeges, de diagnosztikai eszközökkel nem minősíthető szerkezeti egységek ellenőrzésére a szemrevételezés, a működés-, illetve a futáspróba szolgál. Ennek során vizsgálni kell az erőátviteli szerkezetek és jelzőberendezések működőképességét.
g., A külső és belső szerkezeti zajokat, valamint a járműre jellemző tulajdonságokat.
10., Ha a javítás módjával kapcsolatban továbbra is tart a vita a Megrendelő és a Vállalkozás között, akkor a Vállalkozás köteles 3 napon belül a- Vállalkozás telephelye szerint területileg illetékes - Közlekedési Felügyelet szakvéleményét kérni. A minőségvizsgáló szervezet köteles a vizsgálatot soron kívül, de legkésőbb 10 napon belül elvégezni, továbbá biztosítani kell, hogy a Vállalkozás képviselője a vizsgálaton jelen lehessen. A vizsgálatot végző szerv tájékoztatja a Vállalkozást arról, hogy a vizsgálatot a szolgáltatást végző telephelyén vagy a műszaki vizsgáló állomáson végzi-e el.
11., Lényeges műszaki kérdésnek a következők tekinthetők:
A jármű fő- és részegységein javítást, vagy beszabályozást végeznek és ennek ellenére a működésben a javítás előtti állapothoz képest az elvárható mértékű javulás nem, vagy esetleg romlás következett be, illetőleg a javítással összefüggésbe hozható újabb hiba állt elő.
A minőségi kifogás elbírálására a Közlekedési Felügyelet csak akkor vehető igénybe, ha a javítást végző műhely vagy területi műszaki vizsgálóállomás /Közlekedési Felügyelet/ körülményei a felek között felmerülő vita eldöntéséhez nem megfelelőek, mert objektív szakvélemény kialakításához laboratóriumi feltételek szükségesek /anyaghibából eredő kifogások/. Minőségvizsgáló szerv igénybevétele csak a területileg illetékes Közlekedési Felügyelet javaslata alapján történhet.
VII. Jótállási feltételek
- A fogyasztó jótállási igényét kizárólag a javítási számlával és munkalappal érvényesítheti!
- Követelje meg a Vállalkozástól a termék átadás (üzembe helyezés) napjának pontos feltüntetését a számlán!
- A számlán történt bármilyen javítás, törlés vagy átírás, valótlan adatok bejegyzése, a jótállás érvénytelenségét vonja maga után.
- A fogyasztót a jótállás alapján megillető jogok:
A fogyasztót a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény 248. §-ában, valamint a 306.§ (2) bekezdésében foglalt jogok illetik meg: A kijavítást - az áru tulajdonságaira és a fogyasztó által elvárható rendeltetésére figyelemmel - megfelelő határidőn belül, a fogyasztónak okozott jelentős kényelmetlenség nélkül kell elvégezni. A Vállalkozás a kijavítás vagy a munka újbóli elvégzésének határidejét az előzőekben leírtak figyelembe vételével köteles megállapítani és arról a fogyasztót a bejelentéskor, de legkésőbb három munkanapon belül tájékoztatni.
- A fogyasztó kinél és mikor jelentheti be jótállási igényét:
A fogyasztó a kijavítás iránti igényét csak a Vállalkozásnál érvényesítheti. Ez alól indokolt esetben a Vállalkozás Szervizvezetője írásban adhat felmentést.
6., Eljárás vita esetén:
A jótállásra kötelezett a jótállás időtartama alatt a felelősség alól csak akkor mentesül, ha bizonyítja, hogy a hiba oka a teljesítés után keletkezett. A Vállalkozás a fogyasztó jótállási igényéről jegyzőkönyvet köteles felvenni, ennek másolatát a fogyasztónak át kell adni. Ha a kifogás rendezésének módja a fogyasztó igényétől eltér, ennek indoklását a jegyzőkönyvben meg kell adni. Ha a kötelezett a fogyasztó igényének teljesíthetőségéről annak bejelentésekor nem tud nyilatkozni, álláspontjáról legkésőbb három munkanapon belül köteles értesíteni a fogyasztót.
További vita esetén a fogyasztó a helyi Békéltető Testülethez, valamint az illetékes Bírósághoz fordulhat.
7., A jótállási felelősség kizárása:
A jótállási kötelezettség nem áll fenn, ha a Vállalkozás bizonyítja, hogy a hiba rendeltetésellenes használat, átalakítás, szakszerűtlen kezelés, helytelen tárolás, elemi kár vagy egyéb, átadás (üzembe helyezés) után keletkezett okból következett be. Gépjármű visszaadásakor a kilométeróra állást is fel kell tüntetni a számlán.
A Vállalkozás, a jótállás érvényességének kezdetét, mindenkor a gépjárműven végzett szolgáltatásnak a Megrendelő részére történt átadás dátumától veszi figyelembe. (Kivétel a jármű javításon kívül általunk forgalmazott felújított vagy használt bontott - bevizsgált fődarabok, alkatrészek.)
8., A Megrendelő a jótállási igényét a Vállalkozás által kibocsátott - a reklamációt érintő - számla vagy más hitelt érdemlő bizonylat bemutatásával, a jótállás mértékén belül érvényesítheti.
Nem érvényesíthető a jótállási igény, ha:
- a hiba természetes elhasználódás következménye,
- a természetes elhasználódásokkal kapcsolatos beszabályozásokra és beállításokra vonatkozik,
- a javítás során elhelyezett védőzár vagy jelzés hiányzik, illetve sérült
- ha a jótállás km teljesítményhez is kötött, de a km óra nem működik
- a Megrendelő az előírt átvizsgálásokat egyáltalán nem vagy nem megadott km határérték elérésekor végezteti el
- a gépkocsin a javított egység nem a jótállással kapcsolatos okból sérül vagy semmisül meg
- a gépkocsin a javított részt a Vállalkozáson kívül más megbontja, átalakítja
- a gépkocsit nem a gyártómű által adott kezelési utasításnak megfelelően működtették, vagy a javított részegységeket nem a Vállalkozás ajánlásai, előírása szerint /műbizonylat/ üzemeltették
- Szakszerűtlen üzemeltetésnek minősül:
- ha a gépkocsit a meghibásodás után tovább üzemeltetik, ami további rongálódást idéz elő,
- ha nem az előírt mennyiségű és minőségű hajtó vagy kenőanyagot használták, vagy az olajcsere periódusokat nem tartották be,
- ha a gépkocsit oktatásra vagy versenyzésre használják.
9., Nem vonatkozik jótállás
a., a Megrendelő által hozott és beépített alkatrészekre, anyagokra
b., üvegféleségekre, izzókra és műanyagbúrákra
c., a gyári előírásoktól, javító-karbantartó technológiáktól eltérően vállalt szolgáltatásokra /pl. szükségmegoldások az üzemképesség helyreállítására, vagy a Megrendelő által nem kért alkatrész cserékre ami a javítandó részegységbe tartozik stb./
d., a nem minősített használt - bontott, valamint a közlekedésbiztonsági szempontból kiemelten fontos használt - bontott alkatrészek esetében a "javítható" és a "selejt" minősítéssel jelölt és forgalmazott alkatrészekre, részegységekre.
Garanciális feltételek
A polgári törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.) rendelkezéseiből, valamint az egyes javító-karbantartó szolgáltatásokra vonatkozó kötelező jótállásról szóló, a 97/2014. (III. 25.) Korm. rendelettel módosított, 249/2004. (VIII.27.) Korm. rendelet szerint, a szerviz által a fogyasztó részére – nem szavatosság vagy jótállás alapján – végzett javító-karbantartó szolgáltatásokra 6 hónapos jótállás vonatkozik. E határidő elmulasztása jogvesztéssel jár.
Fogyasztónak az a személy minősül, aki a gépkocsi javítását, karbantartását a szakmája, önálló foglalkozása vagy üzleti tevékenysége körén kívül eljáró természetes személyként rendeli meg.
A jótállás a fenti esetben is csak akkor áll fenn, ha a szolgáltatás az általános forgalmi adót és anyagköltséget is magába foglaló díja a 20.000 forintot meghaladja.
Jótállás keretében a megrendelő a szerviz által végzett javító-karbantartó szolgáltatás hibás teljesítése esetén elsősorban – választása szerint – díjmentes javítást vagy kicserélést (a szolgáltatás újbóli elvégzését) követelheti, kivéve, ha a választott jog teljesítése lehetetlen. A jogosultat a szolgáltatás újbóli elvégzésének joga illeti meg, ha az a jótállásra kötelezettnek a kijavítással összehangolva aránytalan többletköltséget eredményezne. A kijavítást vagy a szolgáltatás újbóli elvégzését – a kijavítandó hiba tulajdonságaira és a szolgáltatás jogosult által elvárható rendeltetésére figyelemmel – megfelelő figyelemmel – megfelelő határidőn belül, a megrendelőnek okozott jelentős kényelmetlenség nélkül kell elvégezni.
Ha a megrendelőnek sem kijavításra, sem a szolgáltatás újbóli elvégzésére nincs joga, vagy ha a jótállásra kötelezett szerviz a kijavítást, illetve a szolgáltatás elvégzését nem vállalta, vagy e kötelezettségének megfelelő határidőn belül, a megrendelőnek okozott jelentős kényelmetlenség nélkül nem tud eleget tenni, a megrendelő választása szerint megfelelő árleszállítást igényelhet vagy elállhat a szerződéstől.
Jelentéktelen hiba miatt elállásnak nincs helye.
A fentiekben le nem írt jótállási kérdésekben a 97/2014. (III. 25.) Korm. rendelettel módosított 249/2004. (VIII.27.) Korm. rendelet, valamint a 2013. évi V. törvény (Ptk.) szabályai irányadóak.
A jótállásból eredő jogok a jótállási jeggyel érvényesíthetőek.
Tájékoztatom, hogy a fogyasztói jogvita esetén a fogyasztó a megyei kereskedelmi és iparkamarák mellett működő békéltető testület eljárását is kezdeményezheti.
A jótállás a megrendelő fogyasztó törvényből eredő jogait nem érinti.
VIII. Záradék
Jelen vállalási feltételeket a Vállalkozó a Megrendelők rendelkezésére bocsátja olyan módon, hogy azt kifüggeszti a munkafelvételen, illetve közzéteszi honlapján és így lehetőséget ad arra, hogy a javítás megrendelése előtt annak tartalmát a Megrendelő megismerhesse. A munkalapon ennek megfelelően szerepel az, hogy a Megrendelő tudomásul veszi azt, hogy a Vállalkozó a jelen vállalási feltételekben foglaltak szerint vállalja a javítási munkára vonatkozó megrendelések teljesítését.
Vegyes rendelkezések
Amennyiben a hivatkozott jogszabályokban meghatározott hatósági díjtételek és/vagy a jótállásra irányadó értékhatárok változnának, jelen Vállalási Szabályzatra kifejezett módosítás hiányában is a mindenkor érvényes díjtételek az irányadók.
Jelen Vállalási Szabályzat a Szolgáltató székhelyén és telephelyein – a Megrendelők által hozzáférhető módon – kerül kifüggesztésre.
Amennyiben a Megrendelő a megrendeléssel egyidejűleg elektronikus levelezési címet is közölt, úgy ezen címet is a saját értesítési címének fogadja el. Egyebekben felek egymás értesítési címének Megrendelő esetében a megrendelés alkalmából megadott címet, a Szolgáltató esetében pedig a cégnyilvántartásba bejegyezett mindenkori székhelyet tekintik. Megállapodnak a felek, hogy az egymás értesítési címére igazolhatóan, postai úton megküldött írásbeli nyilatkozatokat a megküldés (feladás) időpontjától számított 5. naptári napon a címzetthez akkor is megérkezettnek kell tekinteni, ha azok bármely, a címzettnek felróható okból (nem kereste, átvételt megtagadta, cím ismeretlen stb.) nem jutnának az ő tudomására.
Az óradíj egy munkaórára és egy szerelőre vonatkozik.
Amennyiben a Megrendelő soron kívül, időpont egyeztetés nélkül rendel meg munkát, a Szolgáltató jogosult felárat (elsőbbségi felár) felszámolni, melynek összege a mindenkori óradíj kétszeresével egyező összeg.
A Szolgáltató a kiszerelt alkatrészeket a javítást követően megsemmisíti, kivéve ha a Megrendelő a javítást megelőzően másként nem rendelkezik.
Kelt és kifüggesztésre került: Debrecen, 2017. Augusztus. 1.
Módosítva:
2019.05.16
2024.05.01